A Trínium Alfa Kft. 2011-ben jött létre, kiskunhalasi székhelyű kivitelező, fejlesztő, gyártó és szolgáltató szervezet.100%-ban magyar tulajdonú, magyar munkaerőt foglalkoztat. 2019-ben a foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 65 főt.
Tevékenységét jelenleg még elsősorban az országhatáron belül végzi, a jövőben viszont a székhelyhez közeli szerbiai nyitást több területen is tervezi. Megalapításának célja volt, hogy a tulajdonosok a környezetvédelem és a szolgáltatói tevékenység területén piaci lehetőségeket láttak. A Társaság alapítása óta számos projektben vett részt a hazai környezetvédelmi szegmensben; ezek során jelentős tapasztalatra tett szert a technológiai megoldások gyakorlatban történő alkalmazása terén. Kivitelezési munkák mellett rendszerszervezésre és folyamatirányításra egyedi szoftvermegoldást fejlesztett SAP alapokra, amely segítségével tevékenysége teljes spektrumát (ügyfélkezelés, tömeges számlázás, járatszervezés, logisztika, RFID rendszerek, stb.) kompletten, egy rendszerben tudta megoldani. Ez alapján a 2015-ös évben jelentős szerepet vállalt egy újonnan épült hulladékkezelő integrált vállalatirányítási rendszerének kifejlesztésében.
Társaságunk jellemző tevékenységei, közúti árufuvarozás, nagy tömegű földmunka (mélyépítés), út építés, projektmenedzsment, illetve 2020-tól új üzletágat indítunk, jó minőségű kézműves söröket gyártunk sör kedvelőknek.
Cégünk rendelkezésre álló gépi kapacitás, melyhez saját szervizháttérrel rendelkezünk:
- láncos forgó kotrók (Atlas, CAT, XCG)
- gumikerekes homlokrakodók (Atlas, Terex)
- CAT láncos buldózerek
- TATRA teherautók
- MAN négytengelyes teherautók
- MAN nyerges szerelvények
- osztályozó gépek
- törő és aprító gép
- vibrációs tömörítőhenger (Atlas)
- CAT bányadömperek